~ Melyik út rövidebb, az egyenes, vagy a kanyargós?

~ Attól függ, hová akarsz eljutni.

Tatiosz

 

Kaptam egy könyvet, Bölcsek meséi a címe. A nagy gondolkodók szavai és tanításai vannak benne. Nem hiszek az ilyenekben, de elgondolkodtató és bőven megér néhány olvasást és pár év porosodást a polcon.

Nem is igazán furcsa több, mint két év távlatából újra olvasni a blogot és ismét írni egy kicsit. Inkább a felismerés kalibere a nagyobb mértékű, hogy mennyi minden változik, mennyi minden történhet és mennyit tehet egy ember önmagáért és önmaga ellen. Hatás-ellenhatás törvénye, ha úgy nézzük. De erre azért egy szó nagyon is megfelel, ami a régi jó időszakból maradt és mióta negnyitottam az oldalt a fejemben szól: DURVA. ;)

 

Tehát a lényeg, miért is jutott eszembe egyáltalán a rég elfeledett, jó öreg blog. Több oka is van, de egy fő: túl sok időm van gondolkodni, amit próbálok a magam hasznára váltani.

Kiskutya, kisautó, kis"karrier", kis szelet a nagybetűs életből. Ahhoz képest egész sok mindent sikerült letenni az asztalra, egész rövid időn belül. Csak így tovább! Nem kell ide Nobel-díj, elég az elszántság és az élni (normális emberi szinten, nem megélni) akarás.

Na de a lényeg, miért is érkezett újabb fordulópont és ért az életem ismét egy sarkalatos pontjához? Nos, közölték már Veled, hogy rákos vagy?

Tanulj meg különbséget tenni álom és valóság között. Jó és rossz között. Élni akarás és álcázott önsajnáltatás között. Tegnap Ő, ma én, holnap lehet, hogy Te.. Én sem hittem, hogy velem ez megtörténhet és lám! Megtörténik. Törjetek ki a kis biztonságos kalitkátokból emberek és kezdjetek élni! Ne a sültgalambot várjátok, ha változtatni akartok változtassatok. Megéri.

Szerző: Piromanó  2015.10.27. 23:39 komment

süti beállítások módosítása