17.00.. eddig semi gond nem volt a napommal.. sőt egész jó volt.
reggel nem kaptam meg a képeket, helyette a kiosztották a matek tzt. a félévim kb 5éves csúcstartó lett.. a hatodik óra csak fél volt. elhozták a fotelomat. tökjóó. letakarítottam. a szivacsot még nem.megírtam a házit.újra hangoltam a tv-t.
17.10.. és most nincs kedvem bepakolni, az angol fogalmazást a kedvenc könyvemről pörfektre akarom csinálni. emez nem tom hova lett vagyis valószínű tudom, de ha ma se lesz semmi én komolyan mondom fejbecsapkodom magam egy kalasnyikovval...
Bámulom a padlót. Összezárom az öklöm és erősen szorítom és a testem minden izma megfeszül, készen állok és jön és elönt a Düh és nem tudom, mit tegyek vagy hova menjek vagy hogy álljak le és jön és jön és elborít. Szétrobbanok. Ordítok. Meglátom az ágyat. Megragadom az ágy végét és felemelem és a földhöz vágom mindenestül, mindenestül, mindenestül és csattan de ez nem elég tehát megtaposom, megtaposom, megtaposom és megint csattan, megint, megint, és mindenfele csak törött lécek és csavarok és anyák és ordítok és jól esik és csak most kezdem. Odalépek az éjjeliszekrényhez. Kihúzkodom a fiókokat és átdobom őket a Szoba másik végébe és már nem fiókok többé, hanem fiók törmelékek, a szekrény még ott van, felemelem és odavágom és már az is csak szekrény törmelék.
Van valaki az ajtónál és az a valaki kiáltozik, de nem hallom. Túl vagyok a halláson, túl a látáson, túl az érzékelésen, túl a gondolkodáson. Süket vagyok, néma és vak, öntudatlan, figyelmetlen és féktelen."
