vagy akár lávizindiér is lehetne, ha lávizindiér barátunkkal írnám.
de hálistennek nem.

szombaton félig egészek lettünk.
és az a durva hogy ha tehetném minden percemet vele tölteném.
akár tetszik a környezetemnek akár nem.
mellesleg tetszik nekik szóval nem lenne gáz.
max annyi hogy egy idő után mommypoot a szárnyaim alá kellene venni.
tényleg szar érzés egyedül hagyni néha. de 12ből 9 hónapot itthon vagyok.

na de bttr(back to the roots...)
szóval minden percemet vele tölteném.
mert 10óra előtt néhány perccel értem haza a három(mondjuk két és fél) napos lassan már szokásos szatyizásból.
és!
most van 1óra 20perc.
nem tudok aludni mert minden szar most jut eszembe amit meg kéne csinálni de persze hogy semmit nem csinálok belőle.
éés!
már hazafelé a buszon kezdett kicsit lankadni a kedvem.
hiányzik.
nagyon.

sokszor gondoltam arra hogy nem bírom a veszekedést. legyen vége, mindenkinek jobb lenne. de egyszer sem bírtam kimondani. maximum célozni. de még azt se nagyon..
aztán rájöttem hogy hülye lennék otthagyni. főleg egy veszekedés miatt.
 

szeretem reggel nézni amikor hamarabb ébredek fel.
szeretem simogatni mert tök aranyos fejet vág olyankor.
szeretem amikor baszogat pedig senki mástól nem tűröm.
szeretem amikor a tv előtt gubbasztunk egész nap de mégsem unatkozunk.
szeretem amikor hozzámbújik.
szeretem hogy akármin veszünk össze meg tudjuk beszélni.
szeretem hogy ott van amikor szükségem van rá.
szeretem a szemét.
szeretem a száját.
szeretem az aranyos futását.
túl sok minden van amit szeretek benne.
szeretem minden porcikáját.

és nagyon hiányzik..

utálom hogy ki kell bírni.