a fekáliát sértem ha szarnak nevezlek..

még mindig nem találok megfelelő jelzőt rá.
megszűnt a belső hang, nincs ami visszafogna.
annak örülök, hogy nem találkoztunk, csak telefonon zajlott a dolog.
így se emlékszek arra az útra amit addig tettem meg amég ki nem nyomtam.
talán az idegtől.. ki tudja.
hát még ha találkoztunk volna.. lehet akkor most nem én gondolkoznék a feljelentésen.
vagy lehet már életem végéig gondolkozhatnék rajta egy cellában.
elborult az agyam, de nem mondtam semmit.
meggyőzhetetlen.
önfejű.
féreg.
komolyan nem találok olyan jelzőt ami ráillene.
ilyen jelző nem is létezik.
fokozhatatlan.
mindent felülmúlt.

csinálj ki, gyújtsd rám a házat, csak próbáld meg azokat amiket a fejemhez vágtál.. annál jobban kellene ismerned, hogy ennyire bízz magadban. én fogok győzni. pont tőled örököltem az elvakultságot és a makacsságot. amit kitűzök magam elé azt el is érem, véghez is viszem. csak idő kérdése. 
soha nem kértem tőled semmit. senki más nem járt ki hozzád rajtam kívül. annak ellenére amit műveltél. senki más nem tartotta a kapcsolatot veled. senki másban nem volt meg a belső hang hogy mégis csak rólad van szó. soha nem kellett egy büdös filléred sem. soha nem beszéltem úgy veled mint más a szarjával SE.
mégis én vagyok a rossz. hát akkor teszek is róla, hogy az legyek.
én foglak a földbe tiporni. leszek én a fekete bárány. kiszállok minden hozzád kapcsolódó ügyből.
egy aláírást kértem. ennyi lett volna, de nem. hát akkor majd a bíró és a fegyőr közös erővel aláíratja veled. ennyi volt a jó pofizás. . 
és ehhez senkinek semmi köze nem lesz. ez már régen nem az amiből kiindult. ez már rólam szól, nem rólatok.
az én jövőmet készülsz tönkretenni.
már több mint elég dolgot basztál szét az életünkben.
recsegtem már éppen eleget az elmúlt jó pár évben. kár volt. épp elég kapcsolatot, barátságot basztam el emiatt. 
ez volt az utolsó utáni csepp. ideje, hogy visszanyaljon a fagyi. iratok a kézben, rendőrség közel van.
most már nincs visszaút. nincs ami visszatartson. nincs jogi akadály. nincs gát. 2012. évi október hó 16. napján végleg meghaltál számomra és nem megyek el a temetésre.

pozitívum: legalább ki tudom tölteni "rajtad" a dühömet, meg úgy mindent amit az utóbbi időben összegyűjtöttem magamban. mindent bele fogok adni. rajtad fog csattanni a kapcsolat vége, a rokonság, a suli, a munka meg még ami nem jut eszembe az is. nyerni fogok.

"Fél nyolc. Ébren van. Tudom, hogy ébren van! Miért nem hív? Vagy miért nem jön? Miért nem hallja, hogy ordítok, jöjjön már! ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nyolc óra. Kerek félórán át csak bámultam, bámultam magam előtt a papírt, és bámultam a telefont.
Nem bírom, nem bírom én ezt tovább, nem bírom. Odatérdelek a telefon mellé, és én hívom fel, és ha meghallom a hangját, térden állva könyörgök neki, hogy mondja nekem még egyszer, Szélkisasszony, és szeressen engem! Szeressen engem, hiszen nyár van, nyáridő, nekünk szeretnünk kell egymást szeplős, drága szeplős."

Tavaly nyáron kezdtem el olvasni. Tegnap este befejeztem. A kedvenc magyar könyvem. De ez is csak megerősített abban, amit hiába szeretnék, egy ember nem elég hozzá.

Még mindig van bennem kiadni való.. Ideje lenne véget vetni neki, de egyedül nem tudok.
Pedig megpróbáltam. Nem egyszer..

"- Fiatal tetszik lenni!
Megsimogatta a hajamat.
- Mit tudhatod te, meddig fiatal egy asszony...
Féloldalról néztem a szép szemét.
- Tényleg. Meddig fiatal egy nő? - Igazán kíváncsian kérdeztem. - Honnan lehet tudni?
Mosolygott, de a szép szemei nem mosolyogtak.
- Egy asszony addig fiatal, amíg gondot okoz neki, hogy például... Milyen példát mondjak? Hogy például megtartson egy férfit, akit szeret. De ha egyszer csak észreveszi, hogy képes lemondani arról a férfiról, aki fontos neki, méghozzá tragédiázás nélkül lemondani, akkor bizony már öregszik az a nő... Azt hiszem."

Na ez megint telitalálat. Tragédiázás nélkül. Lehetetlen. Nem, hogy nem vagyok képes lemondani. Nem akarok lemondani róla. Ezek szerint fiatal asszony vagyok még. Ez jót jelent..?!

"El terror vence la persona. Pero la persona vence el miedo."
(a rettegés legyőz. de az ember legyőzi a félelmet. - Gabriel Gil)

Egyik legjobb idézet a könyvben.. Spanyolul is van, igaza is van, és tetoválni is lehet. Ki tudja mi lesz a vége.
Mindenesetre per pillanat versenyben áll elég erősen a Solo los fuertes sobrevive -vel. 

"Nyugodt vagyok. Már nyugodt vagyok. És üres vagyok. És tárgyilagos. Magam iránt is. Mint egy idegen. Attila iránt is. Mint egy idegen.
Egyedül vagyok. Megkötözve. Pedig a kezem mozog.
Jaj, ne legyen így. Ne, ne ne! Mi lesz velünk, szeplős?
A holdkórosok lehetnek ilyenek, mint én. Mindent látok és mindent hallok magam körül, de nem valódi semmi sem. Nincs testem, és nincs súlyom, és ha nekirohannék a falnak és szétloccsanna a fejem, az sem fájna.
Csak gondolkozni tudok. És a jobb kezem írni tud. Elkapkodott rövidítéseket. Mert mindig megrándul a kezem, megrándulnak az ujjaim. És a ceruzát sem érzem valódi tárgynak.
Minden igaz, ami történt. Csak én nem vagyok igaz. Talán már nem is létezem."

"Ülök itt, ülök az íróasztalomnál, a saját szobámban, de az, aki itt ül, nem én vagyok. Megdögölni, azt kellene. De hogy megdögöljek, ahhoz se tudom megmozdítani magam. Szétesik a fejem.
Itthon vagyok, hullafáradt vagyok, de bár ne lennék itthon. Lökött volna ki valaki a vonat ablakán, hogy ott verjem szét a fejem, kizuhanva. Nem tudok bőgni, talán nem is akarok, de nem tudom leállítani a fejem, nem tudok szabadulni a gondolkozástól, ami ébren tart, csavarja, roncsolja az agyamat. Belevertem már a homlokomat az íróasztal élébe, hogy fájjon. Fájjon, a csontom fájjon.
Lázálom, ezt kellene valahogy elhitetnem magammal, de hiába akarom elhitetni, az agyam tudja, hogy nem lázálom. Nincs esélyem, még egy kevés rohadt esélyem sincs, hogy holnapra kiderüljön, hogy csak lázálom volt, agyhártyagyulladás vagy más kórság, olyan láz, amitől elmebajos aljasságokat kell látni --------------------------------
Nem tudok vagy nem merek fölkelni innen az íróasztaltól, pedig akarnám, hogy elnyúljak valahol, a padlón vagy az ágyamon. Ordítani kellene, hogy attól kijózanodjak, vagy megfulladni kellene, hogy elterüljek döglöttek valahol, és ne kelljen mindig újra gondolnom."

Idézetek: Szilvási Lajos - Egymás szemében