(Szilvási Lajos - Egymás szemében)
Azt hiszem ez volt a nekem való pár sor. Telitalálat.
amúgy meg mától fordult a kocka megint.. még egy kis löket a változáshoz/ban.
különféle iratok kitöltésénél ezentúl üresen marad az 'apja neve' sor.
amég kiskorú voltam meg lehetett állítani. most már nem fognak tudni.
minél több pofont kapok az élettől annál elszántabbá válok.
és annál inkább felfogom hogy saját magamon kívül senkire sem számíthatok.
hihetetlen hogy valaki a saját húsod és véred.
és mégis milyen mély gyűlölet és méreg áraszt el miatta.
nem szomorúság.
arról szó sincs.
gyűlölet és méreg.
a szívem legmélyéről.
és hogy milyen hiányérzetet érzek, amiért elveszítettem azt az egy embert akire számíthattam. akire támaszkodtam. akire építkezni próbáltam..
még mindig tudok miatta sírni.
de ez talán így van jól. ki tudja.
talán még újra lehet építeni.
talán még van bennünk annyi.
talán még nem maradtam egyedül.
annyi szörnyű páros tart ki egymásért évek óta kisebb-nagyobb szünetekkel. összevissza csalják egymást, osztják egymást, ordibálnak és a többi.. mi nem ilyenek voltunk. mégis vége van. és nincs újrakezdés.
és már megint tiszta könny a szemem.
mért fáj ennyire?
mintha kitépték volna egy létfontosságú szervemet.
